Ingyenes könyvtár - Új könyvek

Növényolimpia - Szijj Ferenc

NYELV: MAGYAR
SZERZŐ: Szijj Ferenc
ISBN: 9789631435269
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI MP3
IDŐPONTJA: 2017
MÉRET: 11,66

Mindegyikük Szijj Ferenc Egy könyv, amit elolvashatsz és letölthetsz tőlünk

ÁR: INGYENES

A könyvről:

Növényolimpia leírása Növényolimpiát rendeznek Magyarországon, de az is lehet, hogy időközben lefújták - erről különböző emberek különbözőképp vélekednek ebben a könyvben, amelynek névtelen főhőse gyanús üzelmekbe keveredik a temetőben, miközben csak egyik ismerősének próbál segíteni egy újratemetés ügyében. A gyanús üzelmek egyike kifejezetten sok pénzt ígér, csak meg kell találni egy férfit, aki vagy él, vagy már meghalt, kezdetben nem lehet biztosan tudni. De a főhős egy másik vasat is tart a tűzbe: kormányfőtanácsos barátja régi ígérete szerint zsebből fizet majd valami különleges ötletért, amely ország-világ számára hirdetni fogja a kormány nagyszerűségét. Csakhogy mindeközben ott van a múlt, amely lépten-nyomon feljön, mint a talajvíz, és elárasztja a jelent: egy régi nő, egy állítólagos barát, két államvédelmis és az említett kormányfőtanácsos, aki a múltban még nem az volt, hanem épp az ellenkezője. Szijj Ferenc regénye meglepően humoros és megdöbbentően abszurd látomás a mindennapok küzdelmeiről és a hivatalok packázásairól. A poszthumán vízió azonban valójában egy nagy realista regényt takar.